2007. december 23., vasárnap

Kávés kollekció

Elkészültem a "teás-kávés kollekció" első darabja, majd januárban elviszem kereteztetni. A keresztfiamnak elkezdtem egy képet, nem mutatom, mert néha belenéz a blogba, nem szeretném, hogy idő előtt meglássa. Remélem, az ünnepek alatt el is készül...


2007. december 21., péntek

Újra Jézuska

A héten úra nálam járt a Jézuska, két csomagot is kaptam tőle.

Az egyik Edittől érkezett, tényeg nagy meglepetés volt számomra! Ezt a kis neszeszert kaptam tőle, korábban már a "nagytestvér" is megérkezett hozzám! Köszönöm, hogy gondoltál rám Edit!


A másikat Hajnitól kaptam, egy karácsonyi banner. Le is cseréltem az enyémmel, és ezt tettem ki most az ajtónkra, hisz fő a változatosság, az enyém már lassan egy hónapja kint van! Gyönyörűen csillog a saját festésű arany színű anyag!



2007. december 16., vasárnap

Karácsonyi ajándékozás 2007

Ma tartottuk a karácsonyi xszemes ajándékozós talit. Ezúttal is Móni biztosította helyszínt, köszönet érte, Nyulinak pedig a szervezésért jár köszönet, a csapat összefogásáért, és terelgetéséért. Én teljesen le voltam nyűgözve az ajándékoktól, szinte mindet elfogadtam volna magamnak is! Annyira látszott, hogy mindenki kitett magáért, és szívvel-lélekkel készítette az ajándékot.



Én Millától kaptam ajándékot, ami külön öröm volt, hiszen ismerem őt személyesen is. Ezt a csodálatos "lógót" kaptam tőle, JJ szíves mintákkal. A JJ a szívem csücske, nagyon jó választás volt!





Safi Móninak ollótartókat ajándékoztam.



Ányitól pedig ezt a multifonallal hímzett képeslapot kaptam, köszönöm még egyszer drága Ányi!



Rozandinak biscornut és egy ollóőrt ajándékoztam.






Gutaütés storno!

Na, megleltük őket, mind a négyet, nem is kellett várni egy évig, hogy előkerüljenek....:)
Adventi gyertyagyújtás volt éppen, Áron pedig el akarta fújni a gyertyákat, persze mondtam, hogy a viaszt is kifújja, csak óvatosan. Erről pedig eszembe jutott, hogy van ám nekem gyertyakoppantóm, amit pár hónapja sikersen belöktem a tv mögé, egy puceválás alkalmával. Mivel ott nemigen takarítok rendszeresen, még most is ott pihent. A párom neki állt, elhúzta a tv szekrényt, így megtaláltuk a gyertyakoppantót, és még ezt a négy kis képet is! De hogy milyen kalandos úton kerültek oda, nem tudni, mert tagad az egész család....



Ja, most meg nem találom a betegállományos papíromat, és a gyerek egészséges igazolását. Csütörtökön még láttam, az utolsó emlékem, hogy a gyógyszertárban még a kezemben volt, aztán képszakadás....Remélem, azért reggel beveszik az oviba a gyereket:):)

2007. december 15., szombat

Ihletet kaptam:)

A héten Judit kolléganőmmel munka után az ikeaba mentünk. Nem valami karácsonyi ajándék vásárlás volt, inkább a "eztmégmindenféleképpenmegkellvennem" ebben az évben történet. Mikor megláttam ezeket a képeket, egyből bele is szerettem. Mindbe. Az alig egy hónappal ezelőtt kipattant ötlet, miszerint a konyhai kiegészítők olívás minták lesznek, egy fél perc alatt megdőlt. Rájöttem, hogy kávés-teás csésze képeket akarok. Legalábbis a konyha egyik sarkába...Neki is láttam ennek, apróka, aranyos.

Feltúrtam Nina gyűjteményét is a témában - köszönet érte, egy kincsesbánya!!!- és még ezeket találtam, amit szívesen hímeznék. Nem törekszem az egy stílusra, inkább legyen ilyen-olyan.









2007. december 13., csütörtök

A Jézuska első ajándéka

Hozzám már megérkezett! Sacitól kaptam ezt a mandala képecskét. Duplán is örülök,mert a páromnak is nagyon tetszenek a mandalák, már egy pár mintát ki is választott. Sajnos a fénykép nem lett valami szuper, sajnálom, akárhová tettem a lakásban, mindig becsillant, vaku nélkül pedig csak ennyi sikerült.


Ez pedig az én ajándékom Sacinak, egy tűpárna.



2007. december 11., kedd

Mutogatok...

....nem keresztszemest, az most nincs. A titkosak nem publikusak, már becsomagolva várják az ajándékozást.

Betti répa szappanja nagyon megtetszett, mikor mutatta, és láss csodát két napja én is kaptam ebből a sorozatból egyet: gránátalma-feketeribizli. Igen intenzív isteni illata van, az egész annyira helyes, szerelmes vagyok ezekbe a finom, ízléses dolgokba.


Tegnap este elkészítettem az nlc-s főzőtopic egyik sztárját, ami már tavaly is sikert aratott: töltött datolya (Latsia receptje) Miután teszteltük, ma gyorsan eltettem őket egy fémdobozba, hogy valami maradjon belőle az ünnepekre is. Igen kelendő - természetesen a gyermekemnek nem, mert ugye a datolya gyümölcs, ami pedig gyümölcs, ő azt nem eszi meg....




2007. december 10., hétfő

Megüt a guta....

Mivel a diók és mogyorók már egy ideje a mézesüvegben dunsztolódnak, és a tetejére is elkészültek a hímzett fedők, sőt még a röltexbe is eljutottam vékony piros szalagért, gondoltam, befejemezem őket. És neki álltam, hogy elővegyem az hímzett anyagokat.... nos a hímzős kosaramban nem találtam ... és kerestem tovább. DE SEHOL NEM LELEM ŐKET. Már Ferit is bevontam az akcióba, ő egyébként is annyira alapos. Már a gyereket is meggyanúsítottam, hogy véletlenül nem portörlő gyanánt játszott velük... Mikor neki szegeztem a kérdést, valami denevérekről hablatyolt, amik elvitték biztosan- itt már gondoltam, hogy ő tényleg nem tudja mit keresek. Felhívtam anyámat, a héten volt nálunk, hátha látta. Ő bevallotta, hogy nézegette a a hímzős kosaramat, de AZOKAT nem látta.

Feladtam. Eltűntek. Talán jövőre előkerülnek. Vagy nyáron. Marad az egyszerű karácsonyi anyag, nincs más választásom.

2007. december 9., vasárnap

Ollóőrző

Gyorsan összecsaptam ezt a cipős ollóőrzőt, kellett már valami a sok karácsonyi után:)



2007. december 4., kedd

Karácsonyi futó-készen

Nekem nagyon tetszik! (pirul) Persze a piros megint nem a legjobban fényképezhető, az arany is tompa, de annyira jól mutat az asztalon. Hiába, nekem még mindig a piros - arany a karácsony színe:)



A fránya negyedik üveg fedő csak nem akar elkészülni, pedig már úgy belevágnék egy szerelemhímzésbe, ami újfent egy aprócska darab, valahogy ráálltam a kisebb munkákra:O)

2007. december 2., vasárnap

Első advent

Helyére került a a karácsonyi bannerem, az ajtóra... kívülre. Remélhetőleg idén sem kél lába, tervezek még vendégváró mikulást az ajtó elé ....

Az adventi koszorú, már szalagokkal.

Ez meg a szomszéddal lebizniszelt adventi naptár. Utána számoltam: 7 évvel ezelőtt készítettem. Megmosolyogtató: kontúr sehol (bár ki tudja, lehet, hogy nem volt a mintán sem), kongréra van hímezve, szerencsére két szállal:):):)



Megyek a konyhába, sütök sütikét, hogy a gyertyagyújtásra legyen az asztalon. Bár most belehúzok, hétfőn Ferenc nap, megígértem, hogy sütök Ferinek is a munkahelyére.

2007. november 25., vasárnap

Adventi készülődés

Gyerekmentes hétvégénk volt, amit igyekeztem teljesen kihasználni. De muszáj is volt, mivel jövő vasárnap első advent, de akkor nem lesz időm koszorút készíteni, mert vendégeink lesznek, szombaton pedig mi megyünk vendégségbe. Így jócskán előre dolgoztam!



Ilyen lesz az adventi koszorú, még hiányoznak róla a szalagok, piros-fehér kockásra gondoltam, a terítő is azzal lesz beszegve. Nem látszik a képen, fahéj, csillagánizs, és valami piros tobozféle van rajta.



Ezt az oviba készítettem a csoportszoba ajtajára. Jövő héten csütörtökön már ott is adventi készülődés lesz: mézeskalácsot sütünk a gyerekekkel.



Még nem tudom a helyét, lehet, hogy beviszem a munkahelyemre! A cserép különösen tetszik, fakéregből készítették.






Funkcióját tekintve persely, de nekem megmarad ez a madáretető dekorációnak.



Gesztenye, dió, mogyoró, mandula:





A kertészetben vettem a mikulásvirágot+hozzá a cserepet, annyira aranyos, nem tudtam ott hagyni....:)



2007. november 24., szombat

Ünnepek előtti számvetés


Mivel jövő hét vasárnap már első advent, csinálok egy kis számvetést, hogy is állok, vagy hogy nem is állok:)

1./ a karácsonyi futóm elkészült, varrásra vár

2./ az adventi naptár elkészítésére esélyem sincs, bár van ugye tavalyi, nagy is- hímzett is, de hát ugye "csak tavalyi":) Reggel kipattant a fejemből az isteni szikra: évekkel ezelőtt hímeztem a szomszéd kislánynak egyet, az jó lenne idén nekünk, én pedig oda adom a mi tavalyi naptárunkat. Át is csattogtam hozzájuk, így lebizniszeltük a dologt, szóval ez is kipipálva:)

3./ a húzottam ajándéka elkészült, nagyon izgulok, hogy tetszeni fog-e neki, eltaláltam-e az ízlését

4./ meglepetésem van messzi barátnémnak is, akivel a húzós talin fogok találkozni

5./ folyamatban van még két ajándék, a mini karácsonyi ajándékozásra készülök vele, na ebbe még bele kell húznom, kb. a felénél tartok

6./ ovónénik és dadusok: hiányzik még egy üveg fedő a négyből, de ez mini minta egy estés, csak összejön

7./ pár lakásdekoráció, karácsonyi ajándék: adventi koszorú, dekupálázs, ajtótáblák karira a szomszéd gyerekeknek, csonthéjas magokból koszorú, de majd mutatom őket, ha elkészülnek.

Szóval az arány nem is olyan rossz, nem állok rosszul, aminek örülök, bár a kolléganőmmel megígértettem, hogy decemberben nem enged már hobby boltba:):)


És két kép, hogy idén mibe kerülnek nálunk a mikulás meglepetései. Mivel a szomszéd gyerekekkel is ajándékozunk mikulásra, nekik is csináltam egyet, Áronnak is. Ez kicsit eltér a hagyományos csomagtól, de nekem tetszik:)







2007. november 18., vasárnap

Télapó itt van....

... hó meg nincs... Helyette van eső. Utálom. Főleg novemberben. De a banner elkészült végre. Két hét alatt. Főleg nem csináltam. Napokig hímzéshez sem nyúltam, örültem, ha aludhattam, kedvem sem volt igazán hímezni. Előjött egy régi betegségem, nem voltam túl jó, míg a gyógyszerek nem hatottak. Hát a kedvem sem igazán jó mostanában.

A rénszarvasos bannerakasztót gondoltam hozzá, bár Zsuzsánál is igen aranyos bannerakasztókat találtam. Mill Hill gyöngyök vannak rajta itt-ott, anchorral hímeztem. És miután elmúlt a télapó, marad az ajtón karácsonyra is, bár nem ő hozza karácsonyra az ajándékokat, de csak be tud segíteni a Jézuskának:):)





2007. november 10., szombat

Kérdeztek...

Nina kérdezett, mely szerint "Milyen minták, mely tervező munkái, vagy milyen témakörből kerülnek ki a kedvenc szerelemhímzéseink?" - hát mondom:

Az utóbbi időben jöttem rá, hogy mennyire változik és megváltozott az ízlésem: amit korábban meg akartam hímezni, ahhoz már nem érzek kedvet, egészen más stílusú képek tetszenek már.
De érdekes, a HEAD, és a hozzá hasonló nagyléptékű munkák sosem jöttek be. Nem tudom elképzelni, hogy annyira hosszú ideig készítsek egy képet, megbolondulnék tőle. Általában több megkezdett munkám sincs párhuzamosan, egyre koncentrálok rá, addig csinálom, míg a végére nem érek. De az igazsághoz tartozik van két befejezetlen képem, a Lanarte Carussel, és egy DIM teáskanna, amiből az utóbbit soha nem fogom befejezni, egy húsvéti terítőm, és a habos babos karácsonyi díszekből is kettő készült el. Ezenkívül más megkezdettem nincs is!

Ami mostanában tetszik: Bent Creek, Lizzie Kate, JWB Design, JJ, R.Parolin.




És tetszenek az ilyen apróságok:


Ez egy nagyon régi álomképem, nnnna, ez már nagyon régóta tetszik, és nem unom meg:

Az utóbbi időben egyre nagyobb kedvem van "használati tárgyakat", praktikus dolgokat hímezni. Pedig lenne hely a falon még a képeknek!

És az új szerelem, RP, és a bordó monochrom minták: